A kampány összefoglalása
A 2016–2017. évi, „Egészséges munkahelyeket minden korosztálynak!” kampány a fenntartható munka előmozdítására fókuszált, azaz biztonságos és egészséges munkakörülmények előmozdítására az egyén munkába lépésének kezdetétől fogva, az egészségügyi problémák megelőzése érdekében, valamint azért, hogy az emberek képesek legyenek tovább dolgozni. Ez egyre fontosabbá válik, mivel az európai munkaerő öregszik, és a nyugdíjkorhatárok emelkednek.
A kampányban minden eddiginél több partner vett részt, akik tevékenyen hirdették és terjesztették a kampányanyagokat kiterjedt hálózataikban, és több száz olyan eseményt szerveztek és látogattak meg, amelyek a helyes gyakorlatok megosztását és a figyelemfelkeltést célozták.
A kampány sikerét és értékét egyértelműen igazolta egy független értékelés eredménye: a kampány témája és a kínált eszközök rendkívül fontosak voltak, különösen a korlátozott erőforrásokkal rendelkező szervezetek és országok számára, a figyelemfelhívás érdekében a közvetítőknek nyújtott támogatás nagyon eredményes volt, és a 2016–2017. évi Helyes Gyakorlat Díj hatékony platformnak bizonyult a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi irányítással kapcsolatos helyes gyakorlatok cseréjére. Az értékelés a fő erősségek közé sorolta azt, hogy az EU-OSHA képes megérteni és kiszolgálni az érdekelt felei igényeit, valamint az általa, a célközönség igényeihez igazítottan készített anyagok magas minőségét.
2016–17. évi kampányvideó – minden korosztálynak
Az idősödő munkaerő különféle kihívásokat támaszt a munkahelyi biztonság és egészségvédelem kezelésében érintettek számára:
- A munkával töltött évek meghosszabbítása azzal járhat, hogy a munkavállalók hosszabb ideig vannak kitéve a kockázatoknak.
- Több munkavállaló fog krónikus egészségi problémáktól szenvedni és különös figyelmet igényelni.
- Az idősebb munkavállalók sokkal jobban ki vannak téve bizonyos biztonsági és egészségvédelmi veszélyeknek.
- A munkával összefüggő egészségügyi problémák nagy arányát figyelembe kell venni bizonyos ágazatokban és munkakörökben, amelyek nehéz fizikai és szellemi terheléssel, kézi munkával vagy
- a szokásostól eltérő munkaidővel járnak.
- A munkaképtelenség megelőzése, a rehabilitáció és a munkába való visszatérés kiemelt fontossággal bír.
- A társadalom szintjén szükséges foglalkozni az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetéssel.