A témáról


Miért olyan fontos a veszélyes anyagok helyes kezelése a munkahelyeken?

A munkavállalók Európa-szerte elfogadhatatlanul magas számban érintkeznek veszélyes anyagokkal.

A munkavállalók életminőségére és munkaképességére negatív hatást gyakorló, adott esetben halálos kimenetelű foglalkozásból eredő megbetegedéseket számottevő arányban a veszélyes anyagok okozzák. Ez, a veszélyes anyagok miatti foglalkozásból eredő balesetekkel együtt a vállalkozások számára jelentős költségeket eredményez.

Ennek dacára a munkahelyeken előforduló veszélyes anyagok jellegével és bőségével, valamint az általuk támasztott kockázatokkal kapcsolatos ismeretek hiánya általánosnak tekinthető, és a dolgozók kitettségének csökkentése terén az utóbbi években, ha egyáltalán, akkor is csak csekély mértékű volt az előrehaladás. Az európai munkakörülmény-felmérés szerint a munkaidejük legalább egynegyedében vegyszerekkel érintkezésről beszámoló munkavállalók aránya nem változott 2000 óta, 17% körül mozog.

A veszélyes anyagokkal történő munkahelyi érintkezést meg kell szüntetni, de legalább is hatékonyan kell kezelni, hogy biztosítani lehessen a munkavállalók biztonságát és egészségét, ezáltal pedig a vállalkozások és a társadalom gazdasági sikerességét.